2015. március 31., kedd

A picker jelentősége, a hétköznapi horgászatban!

Szeretném megosztani tapasztalataimat, azokkal a horgásztársaimmal, akik akkor is halat akarnak fogni, amikor más nem fog, és egyben lehetőséget kínálok azoknak, akik eddig a fent említett horgászmódszert művelték. Egy olyan horgászmódszert fogok bemutatni amelyet, ha megfelelően alkalmazunk, akkor garantáltan nem fogunk hal nélkül távozni a partról!
Mindenek előtt fontos megemlíteni, hogy a fent említett horgászmódszert űző horgásztársak, sokszor azért nem fognak halat, mert a pontyok és a keszegek inkább kijjebb, közelebb a parthoz lakmároznak, mert ott sokkal több a táplálék, mint bent a meder mélyebb vizeiben. Gyakran, elég maximum 30-40 m-re horgászni a parttól, főleg olyan helyeken, ahol medertörések találhatóak a partközeli sávban vagy esetleg ott, ahol már ilyen távon is mély víz található. Itt a halak már biztonságban érzik magukat, és bátran táplálkoznak, esetleg télen még vermelnek is.
Nem árt az elején tisztázni, hogy picker mit is jelent valójában? Olyan finomszerelékes horgászeszköz, amely a fenekező horgászat legfinomabb változatát teszi lehetővé. A kapást nem egy plusz kapásjelző karika vagy csipesz közvetíti, hanem a rendkívül finom érzékeny spicc. Ezen a legapróbb rezdülések, apró jelzések is látványosan nyomon követhetők. Érzékenysége felveszi a versenyt a legfinomabb úszós horgászattal. Először ismerkedjünk meg a kellékekkel. A legfontosabb kellék természetesen a bot. A jellemzői a következők: Leggyakrabban használt méretek 2,7 és 3 m. Anyaga a legegyszerűbbeknek üvegszál. Ezt követik a kompozit botok, amely a következőképpen születik, ötvözik a rugalmas és erős üvegszálat, a könnyű és szintén erős karbon szállal. A "legdrágább" és legjobb minőségű botok azonban, mind egytől egyig karbonból készülnek. Gyűrűzette, a legolcsóbb botoknak is általában SIC vagy SIC II. A kettő között annyi a különbség, hogy az egyik teljes keresztmetszetében Szilícium Carbidból (rendkívül kopásálló anyagból) készül, míg az utóbbi gyűrű külső felületén található csak ez a nemes anyag. Dobósúlyuk ritkán van feltüntetve a boton. Ez általában 10-40 gr, de a legerősebb sem haladja meg az 50 gr-ot. Hiszen ha e fölé lép, akkor már nem is picker, hanem feederbot. Erről azonban majd később esik szó. A pickerbotok általában, a mai botárakhoz mérten nagyon olcsók, így nem kell több tízezer forintot kiadni, de sokszor még tízezret sem, hogy birtokba vehessük első, kiváló minőségű, rezgőspicces botunkat. Ezek a kiváló halfogó eszközök készülnek mind teleszkópos, mind több részes kivitelben. A teleszkópos pickerbotok nagyon kicsire összecsukhatóak, így akár egy hátizsákba is befér legalább kettő. A bot lelke a spicc. Spicceik, amelyekből általában 3 jár a bothoz, nagyon érzékenyek, szinte lehetetlen leszakítani velük, még a legvékonyabb előkéket is. Ezek az érzékeny kapásjelzők lehetővé teszik, hogy sokkal kisebb arányban veszítsünk halakat, ill. hibázzunk el kapásokat, hiszen, ha a hal megpróbál meglépni, ill. csak egyszer-egyszer hirtelen meghúzza a horgot, gyakran magát akasztja meg a spicc hajlítgatása során.
Kisebb, szűkebb helyeken is el tudjuk helyezni a rövid botokat, és könnyen tudunk még úgy is dobni velük, hogy egy fa ága magaslik fölénk. Mivel rövidek, nagyon könnyen kezelhetőek is. Nem utolsó sorban pedig lehetővé teszik a legfinomabb felszerelésekkel történő horgászatot. Egy jól összehangolt pickeres felszereléssel, akár 40-50 m-t is dobhatunk, amely nagyon sok esetben elégnek bizonyul, főleg a mélyebb tavakon. De nem szabad elfelejteni, hogy a pickerbot alapvetően nem távdobásra készült. A  30 méter körüli  távolság  tekinthető az ideálisnak. Természetesen nincs olyan bot, aminek ne lennének hátrányai is. A mérlegelés szempontjából fontosnak tartom ezeket is megosztani horgásztársaimmal.
Ezekkel a botokkal nem érhetők el az 50 m-nél távolabbi helyek. Nagyon kell ügyelni a dobásoknál, hogy a spiccnek megfelelő súllyal dobjunk. Nem ajánlott hozzájuk a túlságosan vastag 0,20-as, vagy még vastagabb zsinór. Nem ajánlott fonott zsinór alkalmazása sem. A hagyományos, "kemény botokon" felnőtt horgászok dobótechnikája itt nem alkalmazható. Lassabb tempóban, folyamatosan gyorsulva kell a végszereléket útjára indítani. A hirtelen, gyors "csapó dobás" nem alkalmazható, a bot rugalmassága, hajlékonysága miatt. A gyűrűk száma, és mérete miatt a zsinór kifutása kis mértékben ugyan, de fékezve van. A bot spicce fokozott figyelmet, és törődést igényel, hiszen ez a bot lelke. Általában nem szállíthatóak felszerelve, a spicc esetleges sérülése miatt. Ismerkedjünk meg a szerelék másik fő elemével, az orsóval .Az orsóval szemben, amely a felszerelésünk másik fontos eszköze, első számú követelmény, hogy nagyon jó, precíz fékje legyen, és lehetőség szerint rendelkezzen harci fékkel, hiszen egy nagyobb hal akasztásakor a bot azonnal U alakba hajlik, és ilyenkor bizony nem árt egy jó fék, hogy a hal kirohanásait ki tudjuk vele védeni. Nem kell, és nem is tanácsos túl nagy orsót tennünk egy pickerbotra, mert nem lesz összhangban a szerelés. Az ideális orsóméret a 30-as. Célszerű az orsó dobját teljesen feltölteni, hogy könnyebben peregjen le a zsinór, ezzel is könnyítve a dobást. A főzsinór zsinórvastagsága 0,14-0,18 mm méretekig terjedhet a dobótávhoz igazodva. Nem célszerű fonott főzsinórt használni, mert nem növeli kellőképpen a dobótávot, és a bot sérülésének az esélye is nagyobb. Mivel ez a módszer a finom szerelékes horgászat része, és a bot dobósúlya sem teszi ezt lehetővé, nem tanácsos hatalmas, ólmozott, etetőkosarakat használni, hanem lehetőség szerint kisebbet minél könnyebb ólomnehezékkel, esetleg a nélkül. A legbeváltabbak számomra a lyukacsos műanyag csonti kosarak. Amelyekbe etetőanyaggal kevert csontkukacot szoktam tenni. A halfogás esélyei azonban egyértelműen növelhetők, ha etetünk. Ezt ne súlyos etetőkosarakkal, hanem egy etető csúzlival végezzük. Így felszerelésünk további elengedhetetlen kellékévé válik egy jó csúzli, amellyel kényelmesen ellőhetünk 30-40, esetleg 50 m-re is.

Még egy pár szót említenék az etetőanyag mennyiségéről, mert az etetőanyag árak manapság eléggé elvadultak, és nincs annál nagyobb méreg, amikor a drága etetőanyag fele megmarad, a következő horgászatra, esetleg megromlik, és kénytelenek vagyunk a kukába juttatni. Egy délutáni, vagy délelőtti pickeres horgászatra, általában 3 kg etetőanyag elégnek bizonyul. Ennél kevesebb azért nem jó, mert senki nem szeret takarékoskodni vele, több pedig a már előbb említett okok miatt nem éppen kellemes. A víz lehűlésével azonban ez a mennyiség is tovább csökken és egyre nagyobb szerep jut az élőanyagnak. Ennek a leghidegebb vízben is nehezen tudnak ellenállni a halak. Úgy gondolom, hogy dióhéjban egyelőre ennyi ahhoz, hogy egy kicsit megismerkedjünk, ezzel a kiváló horgászmódszerrel, amely szinte soha nem hagy minket cserben!

2015. március 24., kedd

Pelletes horgászat !

No nem akarok annyira trendi lenni, mivel inkább a régi csalikban hiszek jobban, de az idei nyáron nagyon bejött a pellet. Csak úszózom, ezért gondoltam megosztom a tapasztalataimat a match botos pelletezésemről.
Amikor a csemegekukoricával már nem tudtam kapást kicsikarni, akkor váltottam át rá. Telepített vizeken, próbálkoztam, kifejezetten olcsó "diszkont" kiszerelésű ízesítetlen pellettel.Észrevettem, hogy a hal ott forog a kukoricás etetésen, de a csalit nem bántotta....
Na, ekkor kukorica le, szilikonkarika fel - bele a pellet. Egy pár marék pelletet még dobtam az úszó köré és vártam. Maximum egy-két perc telt el, és jött a kapás. Éreztem, hogy jó hal, fárasztás, szákolás, visszarakás. Megint csalizás, egy perc, kapás, fárasztás, szákolás, hal vissza. Azt is észrevettem, egy rosszul beállított ereszték után, hogy a talaj felett lebegő csalira is volt kapásom, ugyan ez kukoricánál nem történt meg. Érdekes, hogy a gyorsan oldódó kukoricapellet még vízközt is fogósnak bizonyult. Fontosnak tartom, hogy a legkisebb kapás után is etessünk újra egy marékkal, hogy helyben tartsuk a halakat.
Ízesítés tekintetében, nekem a sima kukorica pellet jött be legjobban. Igaz, hogy nem bír ki olyan sokat a horgon mint a jobban összepréselt drágább: halas, epres, stb... de lehet ezért nagyobb a halak bizalma is hozzá, mivel hamarabb felpuhul gyorsan oldódik és felhősen oszlik.
Egyébként azt is észrevettem, hogy a válogatott nagyobb pelletszemekre nagyobb pontyok kaptak. Tehát az általam favorizált csemegekukorica, egyik olcsó alternatívája lett a pellet. Praktikus, mivel nem romlik meg, a nagy zacskós kiszerelésekben még 4-5 cm. extra darabok is vannak, csalizni és etetni is kiváló, és olcsó.


2015. március 22., vasárnap

2014-es pillanatképek videóként

2014

Egy-két pillanatkép videó formájában. Nézzétek meg szeretettel. Idén is várunk minden horgászni szerető gyermeket, természetet szerető és óvó gyermeket!!!







Érdekes pontyhorgászat

Sokan azt gondolják, hogy a ponty kizárólag fenék közelben kutat a táplálék után és csak is ott fogható. Amennyiben fel tudjuk csalni felszín közelbe, és ott is tudjuk marasztalni óvatos barátunkat - akkor szép sikereket érhetünk el a ponty - víz közti és vízfelszíni horgászatában. A ponty a felszínen úszó kenyérnek is csak ritkán tud ellenállni, így 1-2 horgászmódszerrel becsapható és könnyebb lehet rá a horgászat.
Angol horgászok még évekkel ezelőtt kikísérleteztek egy módszert a ponty víz-közti horgászatára. A felszerelés nem túl bonyolult: pontyozó bot mely alkalmas kb. 20-40 gramm súly eldobásához, valamint egy etetőkosárral egybeépített nagy teherbírású, de érzékeny úszó. A csali általában 10 mm. átmérőjű bojli. A módszer abból áll, hogy 20-30 méterre eldobjuk az etetőanyaggal megtömött kosarunkat, de nem fenéken horgásszunk. Viszonylag nagy felhajtó erejű (20-40 gr.) úszóra van szükségünk ami ellensúlyozza a kosár és az etetőanyag súlyát. A kosárból folyamatosan kihulló etetőanyag közelében lóg a csali és így kapásra készteti még a gyanakvóbb pontyokat is. A siker záloga az érzékeny úszó, a jól eltalált előke hosszúság (10-50 cm.) a könnyen oldódó etetőanyag és a megfelelő ízesítésű bojli. Egyébként, csalinak, nem csak bojli alkalmazható - valószínűleg a kenyérrózsa vagy a kukorica is sikert hozhat.
Sajnos horgászboltokban még nem láttam ilyen etetőkosárral egybeépített testes waggler úszót, így némi barkácsolásra lesz szüksége aki kipróbálná a módszert.


Az etetés és az etetőanyag színe

A horgászat egyik alapvető szabálya, hogy a horgásznak ismernie kell az etetés technikáját. A legjobb etetőanyag önmagában kevés a sikeres horgászáshoz. A halak életük jelentős részét, a táplálékuk felkutatásával töltik, általában mindenevők. A vízben lévő, természetes táplálékok nyújtják számukra a fő eledelt.
Különböző tapasztalatok bizonyítják, hogy a természetes táplálékot, mesterséges táplálékkal kiegészítve egészen kedvező eredményeket érhetünk el. Továbbá az is bizonyított, hogy a rendszerességnek köszönhetően a halak helyhez szoktathatóak, úgynevezett feltételes reflex alakulhat ki. Ha a takarmány a nap meghatározott órájában, rendszeresen kerül a vízbe, a halak már szinte az etetőhelyen várják a. A magvakat érdemes főzni, előáztatni vagy darálni, mivel a halak az előkészített tápanyagot jobban értékesítik. Sokmennyiségű takarmányt, azonban nem ajánlott használni, ugyanis a vízben gyorsabban bomlásnak indul, mely oxigénhiányt eredményezhet, így a halak elkerülik az etetőhelyet. A horgásznak rendszeresen ellenőrizni kell, hogy a halak felvették-e a táplálékot, ezzel elkerülhető az oxigénhiány kialakulása, valamint a vízszennyezést is megakadályozhatjuk. Abból a szempontból is hátrányos lehet a túletetés, hogyha a halak eltelnek az etetőanyaggal, a horog érintése nélkül fognak távozni.
Az etetés megkezdése előtt figyelembe kell vennünk, hogy álló vagy folyóvízben horgászunk-e. Folyóvízben mindig olyan etetőanyagot használjunk, amelynek erősebb az ellenálló képessége, lassabban oldódik, ugyanis a sodrással minden esetben számolni kell. Állóvíznél ilyen veszély nem fenyeget.
A sikeres horgászat érdekében a meder adottságait is mérjük fel, kár lenne olyan helyekre táplálékot szórni, ahol a horgunk folyamatosan ellenállásba ütközik.
Az etetési módszerek kapcsán, sok vitakérdés merül fel, amelyekre nem lehet konkrét választ adni, hiszen minden tóban, folyóvízben más-más halak élnek, melyek eltérő módszereket igényelnek. Egy azonban mindegyikre igaz, egy jól népesített vízben az éhes hal a természetes táplálékon kívül mindent elfogyaszt, amihez hozzájut, egy halszegény vízben azonban sok türelemre van szükség, még akkor is, ha az egyik legkedveltebb etetőanyag vagy csali csüng a horgászbotunk végén.
A jégolvadás után, ahogy a víz melegszik, kezdjük a fekete, piros, majd folytassuk a sötétbarna, barna és sárga etetőanyagokkal. A sárga színekkel a vízhőfok szerint már elérkeztünk a beállt, meleg hőmérsékletű vizekhez – június, július, augusztus. Az év második felében az etetőanyag-színekkel ugyanúgy próbálkozhatunk visszafelé, a sárgától indulva a barna, sötétbarna, piros és fekete etetőanyagokkal. Ez a színskála a víz hőmérsékletéhez igazodik.

Általánosságban elmondhatjuk, hogy hideg, felmelegedő vagy lehűlő vizekben jó a meder színével megegyező, vagy attól kis mértékben eltérő színű etetőanyag. Beállt hőmérsékletű vizeken a halak érdeklődését kelthetjük fel a meder színétől eltérő színű étellel. Alapigazság, hogy a meleg vizekben az apró testű halak a sötétebb (sötétbarna), míg a nagyobb halak a világosabb (világosbarna, sárga) színeket kedvelik. Nagyobb testű halakra, lehűlő vagy felmelegedő vizekben a víz hőfoka miatt eredményesen próbálkozhatunk a megszokottól eltérő színű (fekete, piros, sötétbarna) etetőanyagokkal, míg meleg hőmérsékletű vizekben az etetőanyag színének a meder színétől való eltérését fordíthatjuk saját javunkra.

2015. március 9., hétfő

Orsó kiválasztása, szempontok

Kezdőként rögtön jön a kérdés, milyen orsót is válasszon az ember fia, ez a kis poszt ebben segít kicsit eligazodni, összeszedni egyszerűsítve a lehetőségeket.
Orsóval minden horgászboltban Dunát lehet rekeszteni, ember legyen a talpán, aki eligazodik közöttük, nem beszélve a sok apró finomságról, fejlesztésről, amelyek lényegesen megkülönböztetik azokat egymástól. Az orsókat elsősorban méretük és fékrendszerük különbözteti meg egymástól, először leírom, hogy melyik milyen, aztán jön néhány tanács a választáshoz kezdő szemmel.
A fék olyan, mint az autón: több rendszerű fék van, egyik erre jobb, másik arra, lényeg, hogy az autó (orsódob) lassítson vagy megálljon, amikor kell neki.
Alapvetően négy fékrendszerről beszélhetünk, fejlettségi, megbízhatósági és árbeli sorrendben ezek a hátsó fék, első fék, nyeletőfék és harci fék.

Hátsó fék
Az orsó hátsó részén egy kis elfordítható gombbal állítjuk a fékerőt, amely a benne található kisméretű lamellák szorításával lassítja a dob forgását. Mivel a lamellák kicsik, a fékerő kevésbé érzékenyen állítható, előnye, hogy könnyen hozzáférhető, kényelmes a használata fárasztás közben is. Felismerhető az ilyen orsó az orsó hátulján lévő árva tekerőgombról.

Első fék
A fék az orsó elején található, a lamellák nem az orsóba, hanem magába a dobba vannak beépítve. Finoman, precízen állítható a fék szorítóereje, méretéből és kialakításából fakadóan nagyobb igénybevételt bír ki, mint a hátsó fékes társai. Hátránya (ez azért megszokás kérdése), hogy fárasztás közben kicsit kényelmetlenebb az állítása az elhelyezkedés miatt. Felismerhető arról, hogy hátul nincs tekerőgomb, cserébe elöl van.

Nyeletőfék
Kettős fékrendszer. Az orsó alapvetően elsőfékes rendszerű, azonban bele van építve egy hátsó fék is. Alap helyzetben az orsó elsőfékesként viselkedik, azonban sokszor szükség lehet arra, hogy "magára hagyjuk" a botunkat anélkül, hogy kockáztatnánk, hogy egy erősebb hal kirángatja a tartóból egy vehemens kapással. Éjszakai horgászatnál nagyon hasznos, illetve akkor is, ha a másik botunkkal éppen fárasztunk, vagy épp WC-re megyünk. Az orsó hátsó részén található egy tekerőgomb, illetve felette egy fel-le billenő kapcsoló, amivel be- és kikapcsolható a nyeletőfék. Bekapcsolása után az orsó saját első fékje kiiktatásra kerül, és a hátsó gombbal tudjuk a nyeletőfék erősségét szabályozni. A lehető leglazábbra kell állítani, hogy a kapásjelzőnk még ne húzza le, de ha hal akad a horogra, akkor érzékelhető ellenállás nélkül tudja vinni a zsinórunkat, ameddig akarja. Ha ilyenkor kapásunk van soha nem szabad berántani a botot, először MINDIG ki kell kapcsolni a nyeletőféket, különben csúnyán lefut egy méter zsinór a dobról egy mozdulattal az orrunk elé begubancolódva. A kikapcsolás vagy a váltókar kézi visszakapcsolásával, vagy az orsó hajtókarjának 1/4 vagy 1/2 fordulatával történhet, ekkor egy határozott kattanással észleljük, hogy kikapcsolt, és beránthatunk, kezdhetjük a fárasztást. Felismerhető a két fékről, és a kapcsolóról a hátsó fék felett.

Harci fék
Módosított hátsó fék rendszer. A fék erejét a hátsó tekerőgombbal állítjuk, ami felett található egy billenő kar, amely balra húzva lazítja, jobbra pedig feszíti a féket, ezáltal menet közben egy rendkívül finom állítást tesz lehetővé. Felismerhető a hátsó fék előtti billenő kapcsolóról.

Kiválasztás szempontjai
Első és legfontosabb a méret. az orsókat a dobméretük alapján 20-as, 30-as, 40-es...stb méretben árulják (durva becsléssel: 40-es orsóra 40-es zsinórból 100 méter fér a dobra). A dob mérete három dolgot determinál: azt, hogy mennyi zsinór fér el rajta, azt, hogy milyen gyorsan tud letekeredni arról dobáskor, illetve azt, hogy hány hurok képződik a zsinóron. Ezek alapján kiválasztáskor tudnunk kell, mire akarjuk majd használni. Ha kis távolságra úszózunk, pergetünk, akkor egy 20-as, 30-as orsó ideális választás lehet, hiszen nem kell túl sok zsinór, és nem kell meghajítani a 100 métert sem vele. Ha fenekezünk, messzebb kell dobálnunk, akkor 40-től felfelé érdemes gondolkodni, 100 méter környéki vagy feletti táv esetében 60-70-es orsó ideális választás lehet.
Második szempont a fékrendszer, jelenleg legnépszerűbbek az első fékes és nyeletőfékes orsók, a legnagyobb választék is ezekből található.
Ha ez is megvan, akkor már csak az árkategóriát kell belőnünk. Lényeges, hogy lehet tökéletesen jó egy 5000 Ft-os orsó is, de a középmezőny minőség tekintetében is inkább 10.000 Ft felett található. Meggondolandó, hogy egy olcsó orsó olcsó minősége miatt hamarosan úgyis kénytelenek leszünk megvenni egy másikat: akkor már sokkal érdemesebb egy megbízható jó orsót venni, és akkor nem kell bosszankodnunk és utólag okoskodni.

Előnyök, speciális szkillek
Számos remek megoldás létezik a különféle problémák kiküszöbölésére, hiszen ez a terület is gyorsan fejlődik, kérdezzük meg az eladót ezekről mindenképp, hiszen két modell között akár döntő érv is lehet egy-egy fejlesztés, kényelmi funkció. A leggyakoribbak:
Általában a csapágyszámot mindig feltüntetik a gyártók az orsókon. A csapágy ugyebár a súrlódás csökkentésére szolgál, minél több van, annál jobb, de 4-6-nál több már általában csak parasztvakítás.Jó, ha a zsinórvezető görgő is csapágyazott, ez csökkenti a zsinór megtekeredését csévélés közben. Különféle visszacsapódás-gátló megoldások léteznek, amelyek meggátolják, hogy dobáskor a felkapó kar levágódjon, és szakadjon a szerelékünk
Végtelen visszaforgás gátló - az orsó csak a tekerés irányába tud forogni, visszafelé nem. Régebbi modelleknél több gátlási pont létezett, amelyek megakasztották a visszaforgást, ez mára oda fejlődött, hogy a holtjáték gyakorlatilag nulla lett. Fontos lehet, hiszen akasztáskor olyan erők lépnek fel, amelyeknél minden ilyen terhelés sokat számít a siker érdekében

Karbantartás
A horgászfelszerelésünk legsérülékenyebb darabja az orsó, ezért a rendszeres karbantartása nélkülözhetetlen. Ne tegyük le a földre, porba, mert az olajozott alkatrészei gyorsan beszívják azt recsegést, károsodást okozva. Téli, vagy hosszabb pecamentes időszakban érdemes óvatosan szétszedni, ehhez segédlet rengeteg van a neten, és megfelelően kitisztítani, hogy a továbbiakban is megbízható eszköz maradjon.

Javaslat az elsőzéshez

Egy 4-6 csapágyas első- vagy nyeletőfékes 40-es orsót vetetnék azzal, aki most kezdi a horgászatot.

2015. március 4., szerda

Bottípusok

Pergető botok:

A pergető bot csak egy összefoglaló elnevezés, ezen a kategórián belül találhatók pl.: a vertikális botok, jerk botok, troling botok, jigbotok, pilk botok, shore game botok, casting botok és így tovább. A pergető botokra jellemző a kis súly, a kiváló kiegyensúlyozottság és a tartós kopásálló gyűrűzés. Hosszuk 1,65-3,30 méter közötti.

Finom szerelékes úszós botok:

Match bot: 3,60-4,5 méteres, sok és magas lábú gyűrűvel szerelt finom szerelékes horgászbot, több olyan, cél specifikus altípussal, mint a lágyabb waggleres bot, a gyors akciójú (Fast action vagy Dtick) bot, vagy a sdiderező bot. Általában steck, de lehet teleszkópos is.
Bolognai bot: kevés de hosszú bottagból álló 5-9 méter hosszú, gyűrűzött finom szerelékes teleszkópos bot, spiccrészén csúszógyűrűkkel.
Spiccbot: 2-9 méter hosszú gyűrűzetlen teleszkópos bot, amely gyors horgászatot tesz lehetővé.
Rakós bot: 7-16 méter hosszú spiccbot, amelynek a felső 3-4-5 tagja (topset) a fárasztásnál leválasztható.
Float bot: hasonlít a match botra, de általában kevesebb gyűrűt szerelnek rá, nagyobb falvastagságú, erőteljesebb. Nagyobb testű halak (márna, ponty) úszós horgászatra készül. Hossza 3,60-4,50 méter közötti.

Fenekező botok:

Feeder bot: 3,30-4,20 méteres rezgőspicces bot nagy távolságú vékony zsinóros fenekezéshez.
Picker bot: 2, 40-3 méteres rezgőspicces bot ultrakönnyű fenekező horgászathoz.
Bojlis bot: Speciális, önakasztós pontyozáshoz, 3,60-3,90 méteres hosszban.

Speciális botok:

Legyező bot: az önsúlyos zsinórokkal történő legyező horgászathoz alkalmas lágy karakterű bot, több altípussal.
Surf/beach bot: hatalmas dobástávolság elérésére alkalmas 3,90-5 méter hosszú tengerparti bot.
Uptide bot: Ugyancsak partközeli tengeri bot, a dagály áramlataiban való horgászathoz. Erőteljes bottest érzékeny, festett vagy üveg spiccel, 2,85-3 méteres hosszban, 10 libra alatti akcióval. Fenekező és úszós harcsahorgászatra, esetleg nádi pontyozásra alkalmas.
Boat bot: a parti zónában hajós horgászathoz használt 2-3 méteres tengeri horgászbot, maximum 50 librás akcióval. Nálunk kuttyogató harcsahorgászathoz vált be.
Lékbot: rövid, 50-70 centi hosszú bot, speciálisan lékhorgászathoz


2015. március 2., hétfő

A spiccbotos horgászat

A módszerről
A spiccbotos horgászat az egyik leggyorsabb módszer , bár lehetőségeink korlátoltak vele . Ha jól választjuk ki a szereléket , a helyet , az etetőanyagot , akkor egy spiccbotos keszegezés biztosan eredményes lehet . Habár ezzel a módszerrel nem foghatunk nagy halakat , zsákmányunk kisebb lehet , de sokkal szaporább , pl. bodorka , vörös szárnyú , dévérkeszeg , esetleg kisebb ponty .
A spiccbotok felépítése
Jelenleg még két fajta spiccbot létezik . Az egyik , amely karbon-üvegszál keverékéből van , ezek nehezebbek , lassabbak de sokkal olcsóbbak . A másik fajta , a 100% karbonból készült bot , ezek sokkal fejlettebbek , mint hagyományos őseik . A karbonnak köszönhetően , sokkal könnyebbek (egyes típusoknál egy 5 m-es bot összesen 175g ! ) , gerincesebbek , gyorsabbak , tehát hamarabb be lehet vágni . További előnyük még , hogy a bot tagjai változó keménységűek , tehát a spicc általában lágy , hogy bevágásnál ne tépjük ki a hal szájából a horgot , viszont a 2-3 tag már keményebb , de még mindig nagyon rugalmas , hogy a hal kiugrásait ki tudja védeni . A karbon botokon belül is két csoportot különböztethetünk meg , a tűspicces , és a nem tűspicces . A tűspicc maga a a bot legelső tagjábak helyére kerül be . Ez is karbonból készül , de a vége jelentősen vékonyabb és érzékenyebb . Tűspiccet általában finomabb, kisebb botokba szokták tenni , például snecizőkbe , vagy 4-5 m-es keszegező botokba . Tehát egy 6 m-es nagykeszeges botban kereshetjük , de nem biztos , hogy megtaláljuk a tűspiccet !
Horgászat spiccbottal
Elsőként a kishalas horgászatot nézzük meg . Ha spiccbottal indulunk kishalazni , keszegezni , az a célunk hogy szaporán fogdossuk a bodrikat , karikákat , sneciket . Ezek a kishalak , termetük miatt , az elsőszámú táplálékok a ragadozók számára . Ezért nem mernek világos felületek felett elúszni , ott maradni . Tehát ha kishalunk , mindig sötét etetőanyagot használunk . Még jobb , ha löszös agyagot teszünk az etetőanyagba , mert ez a vízbe jutva "felhőt" képez , amiben a kishalak "belebújhatnak , és teljes biztonságban lakmározhatják az etetőanyag szemcséket . Úszónk mindig a körülményekhez ( szél , hullámzás , halak mérete ) a legkisebb legyen , mert lehet hogy egy nagyobb bodorkának nem akadály egy 0.5-0.75-ös úszó , de egy kisebb snecinek már igen , és akkor csak feleslegesen ácsorgunk a vízparton . Az etetőanyagot folyamatosan , csipetenként dobáljuk , hogy a képződő felhő mindig megmaradjon ! Így hosszú ideig az etetésen tarthatóak a halak . Ha van etetőszúnyogunk , vagy az etetőanyaggal keverve ( mindig csak egy keveset keverjünk össze ) , vagy külön galambtojásnyi agyag-szúnyog gombócokat is dobáljunk be . Etetőszúnyog legyen az alapozó etetésben ( 3-4 egykezes lazább gombóc ) . Lehetőleg pinkit használjunk csaliként , mert kisebb , és mindig dobjunk pár szemet két etetőanyag csipet között , így biztosabb lehet a siker .
Az etetőanyag színe a víz színétől , és a napsütés mértékétől változzon . Mindig úgy kell kiválasztani a színt , hogy a vízben ne legyen túl feltűnő , de a kishalak észrevegyék ! Ez bonyolultnak tűnik , de a SENSAS és Mosella etetőanyag festékeit pár száz forintért meg lehet venni bármelyik horgászboltban.
Egy példa : a víz algás = zöld , és az ég borult , a sötét vizet nem világítja át a napfény , tehát sötét , azaz barna , sekély víz esetén olyan színű amilyen az iszap . De ha a ugyanezen a vízen süt a nap , az világosabb lesz , tehát a kaja is világosabb lehet , barnás-sárga , amely nem feltűnő a zöldes vízben , de mégis észre lehet venni .
 Ha tiszta vízben , napsütésben horgászunk , nyugodtan lehet akár citromsárgára készíteni a etetőanyagot . Természetesen lehet variálni az agyag mértékével is .
Eggyel "magasabb kategória" , ha már tenyeres keszegeket , dévéreket , esetleg kárászokat akarunk elejteni . Itt már nincs szükség a felhős etetésre , inkább a lazább , könnyebb , aktív etetőanyagok a nyerők . Az aktív etetőanyag annyiban más , hogy lazább , kisebb szemcséjű , és tartalmaz még olyan szemcsét is , amely nem ül le a fenékre , hanem a vízközt lebeg , ill. a víz könnyen felkaphatja a fenékről . Ezek a kaják azért a legjobbak , tökéletesen alkalmasak vízközti horgászatra ( ha ott a hal , ott kell megfogni , nem biztos hogy le megy a fenékre , például mélyebb vizekben ) , nem ragad úgy össze , mint a nagyhalas , passzív etetők . De kisebb sikerrel használhatóak nagyobb halak megfogásához , amelyek a helyben lévő kaját szeretik , nem akarják a felszálló szemcséket elkapkodni , mint kisebb társaik , de ezeket a halakat már nem biztos , hogy spiccbottal a legcélszerűbb megfogni ! Összefoglalva : aktív etetőanyagokat használjunk ( a nem nagyhalasok általában aktívak ) , színe ne üssön el az aljzattól , illata "fűszeres" legyen , bár ezt összefoglalni nagyon nehéz . Az alapozáskor keményebbre gyúrt gombócokban juttassunk a fenékre elegendő kaját , de utána dobhatunk lazább "egykezeseket" is , amik "szőnyeget" képeznek , amelyet például a dévér imád túrni . FONTOS ! Lazábbat csak akkor dobjunk , ha nincsenek snecik , mert a vízfelszínen és vízközt szétoldódó gombócok szabad terepet jelentenek a sneciknek , és a csalit nem tud majd a fenékre süllyedni , mert elkapják a küszök , mielőtt leérne a keszegekhez , a fenékre . A SENSAS oldalt olvasgatva bukkantam egy hasznos tippre : az alapozás előtt 3-4 gombóc agyagot dobjunk a jövendőbeli etetés helyére , mert a halak nagyobb biztonsággal fognak az etetőanyag folt felett maradni , és bodorkák , dévérek is szívesebben maradnak az evés közben felvert "agyag-ködben" !
A nagy halak ( ponty , esetleg nagyobb dévérek ) rendszeres horgászatát spiccbottal személy szerint nem ajánlom , habár kétségtelenül megfoghatóak egy jó bottal , jó szerelékkel , egyéb módszerekkel ( állóvíz : Match bot , rakós ; folyóvíz : bolognai , rakós ) sokkal egyszerűbben , nagyobb biztonsággal megfoghatóak ezek a halak . De talán a legnagyobb ellenség a távolság . Mondhatnánk , hogy egy 8-m es spiccbottal 16 m-re el lehet érni , ez még félig-meddig igaz is lenne , de mi van ha FÚJ A SZÉL ? A 11.5,13, vagy 14.5 m-es rakós végén lévő 2-3 m.es zsinórt szélben is könnyen lehet kezelni , a Match bot nehéz úszóját szélben is pontosan el lehet dobni , de a 8-as spiccboton lévő 8 m-es zsinórt kezelni szinte lehetetlen . A másik a fárasztás . Az érv , amit a spiccbot mellet fel lehet hozni , a begumizás . Igen ám , de a rakós is be van gumizva ! És a rakóst lehet bontani , de a spiccbotot nem ! Míg a rakósnál a tagokat fokozatosan levéve , a végső köröket a hal már csak egy 3 m-es bot végén rója , a spiccbotos horgásznak az egész fárasztás ideje alatt a bot súlyát + a hal erejét kell ellensúlyoznia . És erre még rá tehet egy lapáttal a szél . Tehát én azt tanácsolnám , hogy finom botok vásárlásakor , ha nagy halak elejtésére akarjuk venni , először egy Match botot ajánlanék , majd később egy rakóst . Persze ez én vagyok , mindenki döntse el maga , mert valóban lehetnek olyan esetek , olyan vizek , ahol egy spiccbot szerencsésebb ! Utolsónak annyit tennék hozzá , egy 7-8 m-es spiccbot árából már egy tökéletes Match botot lehet venni , orsóval , zsinórral ! Két hosszú spicc árából pedig már egy jó rakóst is lehet venni ! Remélem tudtam valamiben segíteni . JÓ fogást a vízparton
Szerelék
Sneci apró keszeg :
-Főzsinór : 0.08-0.10
-Előke : 0.08-0.10
-Horog : 18-20
-Úszó : szélcsendes időben , állóvízen : 0.1-0.2 g
Közepes keszeg :
-Főzsinór : 0.12
-Előke : 0.10-0.12
-Horog : 16

-Úszó : szélcsendes időben , állóvízen : 0.4-0.5 g
Csalik

Kukoricafőzés:
A kukorica a ponty centrikus hazai horgászat máig kiemelkedő jelentőségű csalija..
Régebben a filléres és a lófogú kukoricát kedvelték. A filléresnek onnan a neve, hogy mérete megegyezett a filléres érmével, de lófogú sem adta alább 20-30 milliméteres hosszúságnál. Mára jószerivel eltűnt mindkét változat, bár ahogy hallom, itt-ott termesztenek pár tövet. Érdemes baráti körben kérdezősködni, hogy tenyész anyagnak kérjünk néhány szemet feltéve, hogy van hová ültetni.
Ha nem sikerül ezekhez a fajtákhoz jutni, akkor tavalyi (esztendővel korábbi) csöveket szerezzünk. Nem felel meg a gépi betakarítású kukorica, mert a gépi morzsolás során épp a számunkra legfontosabb rész, a magok csíraszeme sérül. A sérült tengeri hamar avasodásnak indul és ennek a folyamatnak káros hatásai hasznavehetetlenné teszi a gépi morzsolású kukoricát.
A régi recept szerint a kukorica feldolgozása egy napi áztatással kezdődött. A lemorzsolt szemeket lassú melegítés után 6-8 órát főzték, így a megduzzadó keményítő nem repeszti fel a terméshéjat, ha ugyanis  felhasad a mag, épp a legfontosabb íz anyagok mennek veszendőben. A kukta jóvoltából a főzési idő a felére csökken, ám figyelembe kell venni, hogy a tengeri szemek háromszoros nagyságúra dagadnak a  főzés közben. Az edénybe annyi víz kell, hogy a kukoricát teljesen ellepje. A megfőzött kukoricát a lével együtt töltsük üvegekbe és a lassúbb hűlés érdekében tegyük párnák vagy takarók közé. Tartósítószernek a cukor és a só is egyaránt megfelel és a szalicilról se feledkezzünk meg.
A kukorica horogra tűzése:
Az egykori leírás szerint a külső terméshéj legvékonyabb részén a mag hegyénél található csíraszemnél kell a horgot a kukoricába döfni. A horog hegye érjen belülről a héjhoz, de ne szúrja át azt. A hal megakasztásakor könnyedén átszakad ez a vékonyka hártya
Búza, mint csalétek:
A megfelelően elkészített búza a békés halak kedvenc csemegéje. Csaliként való alkalmazása mégsem terjedt el olyan mértékben, mint ahogy fogóssága indokolná. A keszeghorgászok különösen a bodorkázáshoz csalizhatnak vele sikerrel, főleg olyankor, amikor nem akarnak az aprajával bíbelődni, ugyanis mágnesként vonzza a nagyobb példányokat. Aki pedig jász keszegre horgászik az nagy hibát követ el, ha legalább tizedrésznyi főtt búzát nem kever az etetőanyagába, és egy-egy úsztatáshoz nem csalizza egy-két szem búzával a horgát. Mivel a horgászüzletekben általában csak etetésre alkalmas búzát lehet vásárolni, a horogra valót a horgásznak kell elkészíteni. Ez nem bonyolult, de annyiban időigényes, hogy egy vagy inkább kettő nappal a horgászat előtt kell hozzáfogni. A tisztára mosott búzaszemeket nem elég csak megfőzni. Ahhoz, hogy megfelelően horogra tűzhető csalit készítsünk a búzából, a gondosan lemosott szemeket egy napig áztatni kell. A magok ennyi idő alatt alaposan megszívják magukat nedvességgel és közel a duplájára duzzadnak, mint a száraz szemek. A forrástól számítva már csak
tartaléklángon szabad főzni egészen addig, amíg az arany barnára színeződő szemek némelyike ki nem  nyílik, és láthatóvá válik fehér belsejük. Főzés közben a búzának állandóan vízben kell lennie, ezért azt a 2-3 órás főzés közben néha pótolni kell. Ezután a magokat alaposan le kell öblíteni és utána ajánlatos lecsöpögtetni. A frissen főzött búzának jellegzetes illata van, amit a halak általában nagyra értékelnek. Külön ízesítés-
re éppen ezért nincs szükség, de ha valaki jobban bízik az ízesített búzában, az kevés kristálycukorral vagy egy-két zacskó vaníliás cukorral még fokozhatja az íz hatást.
Kenyérgyurma:
A friss kenyér puha beléből, de még a több napos szikkadtéból is sokoldalú, sikeres csali készíthető. A legegyszerűbbek akár a vízparton is összeállíthatók, amihez nem kell mást tenni, csak a tízóraira szánt kenyérből néhány falatnyit alaposan összegyúrni, hogy megfelelő puhaságú, a horgon jól tartó csalihoz jussunk A kenyérgyurmák sikeressége elsősorban a keménységének vagy a lágyságának a helyes mértékétől függ. A túl lágy csali nem tart a horgon, a keményebbet pedig nem biztos, hogy átüti a horog a bevágásnál. Figyelembe kell venni azt is, hogy a lágy gyurmák meleg időben még puhábbá válhatnak, hideg vízben pedig a kemény csali tovább keményedik. Ha a fehér kenyér kicsípet beléhez egy kevés cukrot és egy darab vajat is teszünk mielőtt alaposan összegyúrjuk, puha tapintású nem ragadós, jól horogra tűzhető gyurmát kapunk, ami a vajtól kevésbé fog kiszáradni. Hasonló hatása van az olajnak is, amikből pár cseppnyit kell a gyurmához tenni. A kenyérből készített csalik lágyságát jól szabályozhatjuk egy kevés főtt krumpli hozzáadásával, amitől különösen selymes tapintásúvá válik a kenyérgyurma. A krumplis gyurma készítésének egy másik módja, amikor egy héjában főtt krumplit megtisztítunk, villával gyorsan összetörjük, és amíg forró, hozzákeverünk egy tojássárgáját és egy kevés zsemlemorzsát. Alaposan összegyúrva sárgás színű, kellemes illatú, csábító csalit kapunk. Alapos összegyúráson azt kell érteni, hogy a zsemlemorzsa darabkái nem látszanak a gyurmában. Ez érvényes másféle gyurmák alkotórészeire is, vagyis a csalinak nem szabad morzsalékosnak lennie, mert nem lesz horogra tűzhető.
Csonti:
A csontkukac a keszegezés egy fantasztikusan fogós csalija, de a ponty és márna horgászok sem mondhatnak le az alkalmazásáról, míg a horoggal történő csalihal fogásnál szinte nélkülözhetetlen.
A csontkukac a kereskedelemben általában kétféle méretben kapható. Leggyakrabban természetes, azaz fejlődési stádiumától függően csont fehér vagy vajsárga színben, de gyakori a mesterségesen színezett vörös és sárga szín is. Mérete nem a hizlalás idejétől, hanem elsősorban attól függ, hogy milyen légytől származik. A nagy kék színű dongólégy lárvája elérheti a 15 mm-es hosszúságot és a 3 mm-es vastagságot is. Ez a nagy csonti. A zöld dongólegyek lárvája nem éri el a 10 mm-t és vékonyabb is az előbbinél. A tenyésztők általában élénkvörös színben szállítják a kereskedőknek, akik pinki néven forgalmazzák. Az előző csonti féleségtől abban is különbözik, hogy ez egy nagyon élénk mozgású eleven fajta. Valóságos kúszóművész. A legkisebb lyukon is képes átpréselni magát és meglógni, ezért csak jól záródó edényben tárolhatjuk őket. Egyébként éppen ez a fantasztikus mozgékonysága, nyüzsgése teszi oly vonzóvá a halaknak, akár etetőanyagban, akár horgon. A festetlen, natúr apró csonti egyébként alig marad el fogósságban a színezettől, viszont biztosan nem terheli vegyszerekkel vizeinket. A csalizáshoz szükséges csontkukacot nemcsak egyszerűbb, hanem olcsóbb is üzletben megvásárolni. Az élő-helyekről való begyűjtése nemcsak gyomorfelforgató tevékenység, de csak nagyon keveseknek van rá lehetőségük. Nagyobb mennyiségben fehérje-feldolgozókban, nagyobb állattelepeken fordul elő. A gyűjtésnél fontosabb, hogy hogyan lehet tárolni a megvásárolt csontit. A dolog nem bonyolult, mert ha csak egy-két napig szükséges tárolnunk őket, akkor megteszi egy hűvös garázs vagy ami még jobb, egy igazi pince is. Ha hosszabb ideig, akár hetekig is el akarjuk tartani őket, akkor jobb a hűtőszekrényben próbálkozni. Minél közelebb van hűtőgépben uralkodó hőmérséklet a 0 °C-hoz annál tovább tarthatók el csontijaink bebábozódás veszélye nélkül. De csak friss, áttetsző bőrű állomány tárolható hetekig. Az ilyenek felismerhetőek a szürke táplálék foltjukról, amely a bábozódás és a légy kifejlődésének a tápanyagtartaléka. A csontkukac tenyésztése nem bonyolult, ami abból is látszik, hogy a legnehezebb része a szomszédokkal való jó viszony megőrzése. Ugyanis csendes, de annál szagosabb tevékenység. Egy-két liter előállításához még különösebb felszerelés sem kell. Megfelel egy tejes rekesz, amit olyan helyen kell elhelyezni, ahol nem ázik be és a macskák nem férnek hozzá. A peterakáshoz bőven elég egy fél kilónyi kibelezett apró hal, amire jó esetben pár óra alatt elegendő petét raknak a legyek. Ezután legegyszerűbb fűrészporos takarással megakadályozni a további peterakást. A nyári melegben már 24 óra alatt megmozdul a tenyészet, amit másnap már etetni kell, mert táplálék híján megszökik az egész állomány. Egy liternyi kifejlett csonti előállításához kb. 3 kilogramm halra van szükség, tehát látható, hogy ez sem kifejezetten olcsó és a munkája sem éppen felemelő. A csonti tenyészetből a tiszta, horgászatra alkalmas csontkukacokat fűrészporos mászatással, fürdetéssel, rostálással lehet kinyerni. A tavaszi csontit szinte csak napokig, míg a késő ősszel tenyésztettet akár hónapokig is tárolhatjuk a fentebb említettek figyelembevételével.
Ha a lehűtött csontit nejlonzacskóba tesszük, és a levegőt kipréselve szorosan lezárjuk őket, akkor a kómába esett csontkukacokat 1-2 napig károsodás nélkül is kis helyen tárolhatjuk hűtőben, hűtőtáskában. A mozdulatlan, élettelennek tűnő csontik, ha tárolás közben nem melegedtek fel egyszer sem, akkor szobahőmérsékleten vékony rétegben kiterítve 1-2 órán belül beindulnak, felélednek. A csontkukacot általában egy meglehetősen érzékeny úszós készségen szokás felkínálni. A várható halak méretétől függően a zsinór vastagsága általában 0,08 és 0,16 közötti. A horog leggyakrabban 16-os vagy 14-es, néha indokolt lehet valamivel nagyobb is, de a specialisták néha kisebbeket is felkötnek. Fontos, hogy a horog mindig éles legyen, mert csak a hibátlan hegyű horoggal tűzhető fel a csonti "kabátba'. Ez azt jelenti, hogy a horog szinte csak érinti a csontit, amely így virgoncan és tartósan mozog, növelve a halak kapókedvét. Helyesen akkor tűzzük fel a csontit, ha nem a hegyes, fej felöli végén, hanem a tompább felén, a két lélegző nyílás mellett szúrjuk meg. Télen és kora tavasszal gyakran fordul elő, hagy még a nagyobb dévérek is szívesen kapnak az egy szem csontira. Ha nyáron azt tapasztaljuk, hogy a kisebb vagy nagyobb csonti csokorból az eredménytelen bevágások után rendszeresen csak egy van szétroncsolva akkor próbáljuk meg ilyenkor is az egy szem nagy csontit. Érdemes kipróbálni, hogy a friss, gyakran cserélt csontira mennyivel több és határozottabb kapást lehet elkönyvelni, mint az élettelenül lebegő agyongyötört csontira. És többe sem kerül, legfeljebb nem dobunk ki annyit a horgászat végén.
Pontyhorgászok készíthetnek egészen nagy csonti csokrot a következő módon. A bojlis csalizás mintájára egy egyes számú pontyozó horog öblébe kössünk 0,12-es fonott zsinóron egy vékony húsú hatos vagy nyolcas horgot 2-3 centiméteres előkén, amire akár 10-12 nagy csonti is feltűzhető. Ilyen módon a fenekező szerszám vastagabb zsinórjához is megfelelően erős horgot használhatunk és a csontit is kevésbé roncsoljuk.
Trágyagiliszta:
A sokak által csak vörösnek emlegetett trágyagiliszta nemcsak a horgászok, hanem a halak között is listavezető a csaliféleségek között. Szinte nincs olyan halfajunk, amelyik nem fogható vele, de compóra, nagy dévérre, sügérre és a tilalom előtti kősüllőzésre vagy törpézésre nélkülözhetetlen csali. Népszerűségét növeli, hogy nemcsak sokoldalú csaliféleség, hanem egyszerűen beszerezhető, jól tárolható, és ha valakinek lehetősége van rá, még könnyűszerrel szaporítható is. Csaliként való felhasználásában korlátot csupán a nem túl nagy mérete jelent, mert még a kifejlett példányai sem nagyobbak 6-7 centiméternél, átmérője pedig maximum 3-4 milliméter. Félreismerhetetlenné az a sárgás váladék teszi, amelyik nemcsak a horogra tűzéskor, hanem már érintésre is megjelenik a testfelületén. Ez a nem éppen kellemes illatú váladék a halakat nem zavarja, sőt egyesek szerint táv csali hatása van. Ezt kihasználva, akik tehetik nemcsak a horgukra, hanem az etetőanyagukba is kevernek belőle. A táv csali hatás fokozására az etetőanyagba keverés előtt a kevésbé gusztusos, de annál hatásosabb felaprítást is elvégzik. A trágyagilisztát viszonylag egyszerű gyűjteni, mert nem kell mást tenni, mint az életteréül szolgáló trágyadombból egy vasvillányit ki kell fordítani és a tyúkoknál gyorsabban összeszedni őket. Jó lelőhelye a papírgyárak környékén található papíriszap is, de nagyon nagy tömegben fordulhat elő a földi ásott silógödrökben, kendergyári hulladékhalmokon, de szeszfőzdék mellett megtalálható törkölykupacokban is. Ez utóbbi helyen egyébként valamivel apróbbak, vörösebbek, és ami nem utolsó, nagyon virgoncak a giliszták. Bánják is azt a kulcsi dévérek és marnák! Ha már a vörös mozgékonyságáról esett szó, akkor meg kell említeni, hogy akár saját gyűjtésű, akár vásárolt gilisztáinkat is feljavíthatjuk a kávézaccos doppinggal. A trágyagiliszta eltartása nem bonyolult, nem igényel még hűtőszekrényt sem, de arra vigyázni kell, hogy tűző napra ne kerüljön a tárolóedényük. Otthon tartsuk őket hűvös, de mindenképpen árnyékos helyen és rendszeresen ellenőrizzük, nem száradt-e ki túlságosan a földjük. Ha tehetjük, akkor a horgászataink alkalmaival is viszonylag nagyobb edényben vigyük őket magunkkal, mert a fel nem használt példányokat így nagyobb biztonsággal tudjuk életben tartani és tovább tárolni. Ha a tárolást hosszabb időre tervezzük, akkor rendszeresen gondoskodni kell a giliszták táplálásáról is, ami megoldható a már említett kávézaccal, vagy konyhai zöldséghulladékokkal is. Tapasztalataim szerint egy l5-20 literes edényben már nemcsak tárolható a trágyagiliszta hanem szaporítható is. A trágyagilisztával szinte teljesen egyenértékű az üzemi körülmények között szaporított, a horgászok által bio gilisztának nevezett gilisztaféleség. Ezek a giliszták valójában szelektált, mindig egy adott hulladékra tenyésztett törzsek. Azok a tenyésztők, akik rendszeresen akarnak csaliként gilisztát értékesíteni, a megfelelő tartási körülményekkel és etetéssel biztosítani tudják, hogy virgonc, a szélsőséges tárolási körülményeket is elviselő, jó horgászgilisztát állítsanak elő. A trágyagiliszta horogra tűzésének több módja ismert. Nem a legszerencsésebb, de gyakran alkalmazott módszer, amikor a gilisztát több helyen átszúrva egy giliszta csomót képeznek a horgon. Ha azt akarjuk, hogy mozgásával is felhívja magára a figyelmet, akkor ne szurkáljuk agyon. Vagy akasszak a horogra a fejvégnél, vagy vezessük a horgot a test közepén végig úgy, hogy a horogszárat teljesen eltakarja, két vége pedig maradjon szabadon. Ez utóbbi csalizási módhoz célszerű gilisztahorgot alkalmazni, aminek a szárán is van szakáll éppen a giliszta lecsúszásának a megakadályozására. A horog mérete nyugodtan lehet hatos vagy nyolcas, de
mindenféleképpen igazodjék a módszerhez, a zsinór vastagságához. Ha tehetjük inkább úszós készségen kínáljuk fel a trágyagilisztát, és állítsunk olyan eresztéket, hogy ne tudjon a fenékiszapban elbújni. Ha márnára horgászunk, és a fenekező módszert választottuk, akkor csalizzunk a következő módon. Egy nagyobb trágyagilisztát az egyharmadánál húzzunk a horogszárra, majd egy másikat két helyen akasszunk a horogra, a horog hegyére pedig tegyünk egy szem nagy csontit. A húszas-huszonötös zsinórra ebben az esetben négyes vagy akár kettes számú horgot is köthetünk.
Aki nem riad vissza a téli horgászattól sem, az ilyenkor apró trágyagilisztával finom úszós, vagy rezgőspicces fenekező készséggel, akár pár kiló keszeget is foghat kövezések visszaforgóiban, de ha kis szerencsével és némi helyismerettel rátalál valaki a kősüllők tanyájára, akkor a trágyagiliszta nagyobb példányait kell elővenni.