A
picker jelentősége, a hétköznapi horgászatban!
Szeretném
megosztani tapasztalataimat, azokkal a horgásztársaimmal, akik akkor is halat
akarnak fogni, amikor más nem fog, és egyben lehetőséget kínálok azoknak, akik
eddig a fent említett horgászmódszert művelték. Egy olyan horgászmódszert fogok
bemutatni amelyet, ha megfelelően alkalmazunk, akkor garantáltan nem fogunk hal
nélkül távozni a partról!
Mindenek
előtt fontos megemlíteni, hogy a fent említett horgászmódszert űző
horgásztársak, sokszor azért nem fognak halat, mert a pontyok és a keszegek
inkább kijjebb, közelebb a parthoz lakmároznak, mert ott sokkal több a
táplálék, mint bent a meder mélyebb vizeiben. Gyakran, elég maximum 30-40 m-re
horgászni a parttól, főleg olyan helyeken, ahol medertörések találhatóak a
partközeli sávban vagy esetleg ott, ahol már ilyen távon is mély víz található.
Itt a halak már biztonságban érzik magukat, és bátran táplálkoznak, esetleg
télen még vermelnek is.
Nem árt az
elején tisztázni, hogy picker mit is jelent valójában? Olyan finomszerelékes horgászeszköz, amely a fenekező horgászat legfinomabb változatát teszi
lehetővé. A kapást nem egy plusz kapásjelző karika vagy csipesz közvetíti,
hanem a rendkívül finom érzékeny spicc. Ezen a legapróbb rezdülések, apró
jelzések is látványosan nyomon követhetők. Érzékenysége felveszi a versenyt a
legfinomabb úszós horgászattal. Először ismerkedjünk meg a kellékekkel. A
legfontosabb kellék természetesen a bot. A jellemzői a következők:
Leggyakrabban használt méretek 2,7 és 3 m. Anyaga a legegyszerűbbeknek
üvegszál. Ezt követik a kompozit botok, amely a következőképpen születik,
ötvözik a rugalmas és erős üvegszálat, a könnyű és szintén erős karbon szállal.
A "legdrágább" és legjobb minőségű botok azonban, mind egytől egyig
karbonból készülnek. Gyűrűzette, a legolcsóbb botoknak is általában SIC vagy
SIC II. A kettő között annyi a különbség, hogy az egyik teljes
keresztmetszetében Szilícium Carbidból (rendkívül kopásálló anyagból) készül,
míg az utóbbi gyűrű külső felületén található csak ez a nemes anyag. Dobósúlyuk
ritkán van feltüntetve a boton. Ez általában 10-40 gr, de a legerősebb sem
haladja meg az 50 gr-ot. Hiszen ha e fölé lép, akkor már nem is picker, hanem
feederbot. Erről azonban majd később esik szó. A pickerbotok általában, a mai
botárakhoz mérten nagyon olcsók, így nem kell több tízezer forintot kiadni, de
sokszor még tízezret sem, hogy birtokba vehessük első, kiváló minőségű,
rezgőspicces botunkat. Ezek a kiváló halfogó eszközök készülnek mind
teleszkópos, mind több részes kivitelben. A teleszkópos pickerbotok nagyon
kicsire összecsukhatóak, így akár egy hátizsákba is befér legalább kettő. A bot
lelke a spicc. Spicceik, amelyekből általában 3 jár a bothoz, nagyon
érzékenyek, szinte lehetetlen leszakítani velük, még a legvékonyabb előkéket
is. Ezek az érzékeny kapásjelzők lehetővé teszik, hogy sokkal kisebb arányban
veszítsünk halakat, ill. hibázzunk el kapásokat, hiszen, ha a hal megpróbál
meglépni, ill. csak egyszer-egyszer hirtelen meghúzza a horgot, gyakran magát
akasztja meg a spicc hajlítgatása során.
Kisebb,
szűkebb helyeken is el tudjuk helyezni a rövid botokat, és könnyen tudunk még
úgy is dobni velük, hogy egy fa ága magaslik fölénk. Mivel rövidek, nagyon
könnyen kezelhetőek is. Nem utolsó sorban pedig lehetővé teszik a legfinomabb
felszerelésekkel történő horgászatot. Egy jól összehangolt pickeres
felszereléssel, akár 40-50 m-t is dobhatunk, amely nagyon sok esetben elégnek
bizonyul, főleg a mélyebb tavakon. De nem szabad elfelejteni, hogy a pickerbot
alapvetően nem távdobásra készült. A 30 méter körüli távolság tekinthető az
ideálisnak. Természetesen nincs olyan bot, aminek ne lennének hátrányai is. A
mérlegelés szempontjából fontosnak tartom ezeket is megosztani
horgásztársaimmal.
Ezekkel a
botokkal nem érhetők el az 50 m-nél távolabbi helyek. Nagyon kell ügyelni a
dobásoknál, hogy a spiccnek megfelelő súllyal dobjunk. Nem ajánlott hozzájuk a
túlságosan vastag 0,20-as, vagy még vastagabb zsinór. Nem ajánlott fonott
zsinór alkalmazása sem. A hagyományos, "kemény botokon" felnőtt
horgászok dobótechnikája itt nem alkalmazható. Lassabb tempóban, folyamatosan
gyorsulva kell a végszereléket útjára indítani. A hirtelen, gyors "csapó
dobás" nem alkalmazható, a bot rugalmassága, hajlékonysága miatt. A gyűrűk
száma, és mérete miatt a zsinór kifutása kis mértékben ugyan, de fékezve van. A
bot spicce fokozott figyelmet, és törődést igényel, hiszen ez a bot lelke.
Általában nem szállíthatóak felszerelve, a spicc esetleges sérülése miatt.
Ismerkedjünk meg a szerelék másik fő elemével, az orsóval .Az orsóval szemben,
amely a felszerelésünk másik fontos eszköze, első számú követelmény, hogy
nagyon jó, precíz fékje legyen, és lehetőség szerint rendelkezzen harci fékkel,
hiszen egy nagyobb hal akasztásakor a bot azonnal U alakba hajlik, és ilyenkor
bizony nem árt egy jó fék, hogy a hal kirohanásait ki tudjuk vele védeni. Nem
kell, és nem is tanácsos túl nagy orsót tennünk egy pickerbotra, mert nem lesz
összhangban a szerelés. Az ideális orsóméret a 30-as. Célszerű az orsó dobját
teljesen feltölteni, hogy könnyebben peregjen le a zsinór, ezzel is könnyítve a
dobást. A főzsinór zsinórvastagsága 0,14-0,18 mm méretekig terjedhet a
dobótávhoz igazodva. Nem célszerű fonott főzsinórt használni, mert nem növeli
kellőképpen a dobótávot, és a bot sérülésének az esélye is nagyobb. Mivel ez a
módszer a finom szerelékes horgászat része, és a bot dobósúlya sem teszi ezt
lehetővé, nem tanácsos hatalmas, ólmozott, etetőkosarakat használni, hanem
lehetőség szerint kisebbet minél könnyebb ólomnehezékkel, esetleg a nélkül. A
legbeváltabbak számomra a lyukacsos műanyag csonti kosarak. Amelyekbe
etetőanyaggal kevert csontkukacot szoktam tenni. A halfogás esélyei azonban
egyértelműen növelhetők, ha etetünk. Ezt ne súlyos etetőkosarakkal, hanem egy
etető csúzlival végezzük. Így felszerelésünk további elengedhetetlen kellékévé
válik egy jó csúzli, amellyel kényelmesen ellőhetünk 30-40, esetleg 50 m-re is.
Még egy pár
szót említenék az etetőanyag mennyiségéről, mert az etetőanyag árak manapság
eléggé elvadultak, és nincs annál nagyobb méreg, amikor a drága etetőanyag fele
megmarad, a következő horgászatra, esetleg megromlik, és kénytelenek vagyunk a
kukába juttatni. Egy délutáni, vagy délelőtti pickeres horgászatra, általában 3
kg etetőanyag elégnek bizonyul. Ennél kevesebb azért nem jó, mert senki nem
szeret takarékoskodni vele, több pedig a már előbb említett okok miatt nem
éppen kellemes. A víz lehűlésével azonban ez a mennyiség is tovább csökken és
egyre nagyobb szerep jut az élőanyagnak. Ennek a leghidegebb vízben is nehezen
tudnak ellenállni a halak. Úgy gondolom, hogy dióhéjban egyelőre ennyi ahhoz,
hogy egy kicsit megismerkedjünk, ezzel a kiváló horgászmódszerrel, amely szinte
soha nem hagy minket cserben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése